Andó István: Drifftelés

  Zsolt a tavaszi jó időre várt, hogy végre motorozhasson, a tizenhatodik szülinapjára kapott egy 125 köbcentis Yamahát, kiharcolta. Használtan vették, kevés km-rel. Azután még ősszel, ahogy betöltötte az engedélyt adó évet, a harmadik Covid-hullám előtt megszerezte a jogsit is, persze korengedéllyel. Az anyja egyáltalán nem akarta se a motort, se a jogsit, de az apa sok mindent megenged a fiának, mondván, így biztosan kimozdul a számítógép mellől. Hát jó, legyen - mondta az anyja, Ibi. Mert pár éve abbahagyta az úszást, a közös kirándulásokon se akar részt venni már velük.

  Zsolt célja valójában az autózás, de az építész apja viszont ragaszkodott a fokozatossághoz. A számítógépen csak ilyen játékot játszanak a barátaival, közös pályán, a jutalom pontokkal feltuningolt márkákkal, persze ki-ki a saját, hálózatba kapcsolt gépén. A szobában ülve „vezetnek” nyár óta. Az apa, ha az iskolai anyagot közösen átnézték, nem kekeckedett tovább vele, az anyja, aki nyelvi lektor is egy cégnél, az angolját kísérte. A motorozást – a valós veszélyei mellett - arányos érési foknak gondolták el a szülők. Ebben a helyzetben tűnt fel a szintén egyke Nóra, akivel egy bulin találkoztak, még a novemberi online áttérés előtt.

 A lány is másodikos volt, csak másik osztályban, és a két, kicsit pattanásos arcú kamasz újra, de most már másképpen felfedezte a másik nemet. Ibi eleinte csak azt vette észre, hogy az előkészített ebéd mellett más is elfogy, és egyre többször: - Így megugrott volna az étvágya a sok ülésben? - Aztán mikulásnap előtt rákérdezett a fiára. 

– A barátaid feljárnak uzsonnázni?

- Á, nem, csak Nórával eszegettünk. 

- No, és ki ő, hogy feljár hozzád?

- Feljár, mert a tanár anyja mellett nem csinálhat semmit az otthon tartott online órák alatt, és bezárva érzi magát, ráadásul egész nap mások hangját hallja, és hogy zsong már a feje a négy ötödikes osztály zsivajától.

- Neki nincs külön szobája?

- De van, kétszobásban laknak, ám hiába csukja be az ajtót, mindenhol az anyját, meg a pisiseket hallja.

- Ezek szerint te is jártál náluk, és nálunk jobb?

- Igen, jobb, kilenc után jön, és itt is beléphet a suli honlapjába.

- Délután is tanultok, akkor mit csináltok?

- Hát - a fiú szünetet tartott, forgatva a szemét, aztán kinyögött valamit - játszunk a gépen.

- Hm, a gépen, autósat, mást nem? - Erre Zsolt elpirult, és a falat bámulta. - Na, jó, arra kérlek, hívd meg a pénteki vacsorára, szívesen látjuk. - A kamasz hálásan fellélegzett.

 Az ősök, már visszavonulva, elalvásuk előtt, töviről-hegyire megbeszélték a dolgot, belátva, hogy ez is eljött, és mi lehetne a legjobb kezelési mód.

 Nóra nyúlánkon is kész nőnek tűnt, közvetlenségével jelezte, kifejezetten örül a meghívásnak. Aztán ez minden hétvégén megismétlődött, és Nóra kedélyesen csacsogott, belakta a felkínált teret, hiszen családtagként fogadták. Ahogy teltek a hetek, Ibi – női megérzésből, hiszen látta a kamaszok intim pillantásait, testbeszédeit - számított a kapcsolat léptékváltására, ezért egyik este mélyen elbeszélgetett a fiával, majd átadott neki egy doboz óvszert. A lázasan lángoló esemény utáni reakciót, az elhárítást nem bízta a véletlenre. Gondolatait a munka melletti egyéb dolgok árnyékolták még be: Itt a túlsúlyos anyám, aki épp, hogy ellátja magát, aztán a dédi, ő már agyilag zokni, régen otthonban volna a helye. Isten ments, hogy egy újabb probléma törje ránk az ajtót!

  A szilvesztert is együtt töltötték, négyesben, utána ott is aludt Nóra, de csak Zsoltnak mondta el bizalmasan:

 - Az anyám könnyen beleegyezett, szerintem azért ment simán, mert így ő is a pasijával lehet, aki már a második az elhajtott apám óta. 

  Két hétre rá Ibi a szemetesbe hanyagul bedobott gumit talált. Korábban becsomagolták, vagy ez az első? Így dilemmázott magában. Valentin naptól aztán ez is szinte mindennapossá vált, az apa, amikor szóba hozta előtte, csak annyit mondott rá somolyogva: Egészségükre!

  A rutintalanság miatti téli kivárás után Zsolt elkezdett motorozni, óvatosan, csak mellékutakon. Az oktató szavai visszacsengtek és hatottak: Öt ezer után jön meg az igazi tudás – a rutin! Készülgetett, hogy biztos legyen a nyárra, és sosem ment egyedül, bár a haverjának csak moped Hondája volt, de nem a másik „leszakítása” volt most a cél. Aztán május közepén hirtelen elmaradt Nóra, a következő vasárnapi ebédnél az anyja tapintatosan rákérdezett a fiára:

- Mi van a barátnőddel, tán beteg?

- Nem, a múlt hét óta nem járunk.

- Nem, és miért nem?

- Tudod anya, azt megértettem, hogy nem tudta jól megtanulni a drifftelés technikáját, és így mindig tök utolsó maradt, így elég égő volt már a többiek előtt. Tavasztól meg a motorozás miatt nyaggatott, vigyem el őt is. Hiába győzködtem, ez tizennyolc alatt tilos! Majd egy jó év múlva. Aztán egyszer engedtem neki. Tápén túl, Algyő felé megpróbáltuk, arra kicsi a forgalom. Mondtam, jöjjön ki busszal a végállomásig, ott felveszem. Ott aztán felült, és tettem vele egy kört, meglepve éreztem, hogy mennyire nem érzi a kanyarokat, úgy ült hátul, mint a zsák! Öt km alatt úgy leizzadtam, ahogy eddig egyik vizsgán se! Visszafordultam és leraktam. Később felhívott, hosszan dumáltunk, de kiderült, hogy ő tovább akarja erőltetni a kettes karantént.