Andó István: Elégia, zajban
Kitérőkkel haladtunk az áttetszőség felé,
imbolyogva tartottuk egymást, a lámpát,
a gyerekek csacsogása keményített rajtam.
Számvető pillanatban akkor, a fa alatt
gondoltam rá: Mit is vetettünk a nyáron?
Az ősz viharokkal telt, és a tél békéje
még mindig várakoztat, foltsáros a táj.
Most a díszített fenyő körül állunk,
vegyes, mosolyokat kérő ajándékokkal,
De már tudom, kevesebbel is be lehet érni.
Ablaknyi kertben göcsörtösek az almafák,
a lecsapódó ködben megcsordult az esti eresz,
bennünk a reményvirágú tavasz tovább neszez.
- december 22