Andó István: Mit érnek a könnyek?
Orlai Petrik Soma képe előtt,
amikor Milton lányainak diktál,
- és az Elveszett paradicsom előtt…
Sírhatnék én is,
de nem úgy, mint Petőfi akkor1, én kimondom:
Ez a „vidám-tudomány” uszályán ringó kor más.
Én is más vagyok, józan pontosabb,
de tükrös harmatba mártott lélekrokon.
Tudjuk már, az örök élet igéje illúzió,
az a múlt kétes mítoszai közé hullt.
Még Milton jó keresztényei témát
és ecsetet adtak Soma kezébe,
hogy ők égre emeljék újra szemük.
Mohácstól Világosig. – Háromszáz év!
Mennyi kínban, megvívott fájdalomban
megeredt könnyek öntözték a Földet!
Történeti képek vásznai mondják
áldozati jámborak voltak ők, naivak tiszták.
Most a kamatra gyötört már jajgatva könnyez,
néha a klíma gyilkos ciklona sárlavinát görget
vagy üres felhőket és a nyár esőért kiált.
Mégis tovább hevít a túlkínálat itt!
Személyesre szabdalt lett a tér:
turistáé a látványparadicsom!
Szolgáltatva gazdul az ember,
másképp nyírt haj, mással töltött fej.
Élmények és karrier után lohol a kor.
Ködromantikán átrobogott százötven év.
Illúziók extrém sora után jön a közös pokol?
Hiába „sírják” együtt tudósok Gaia sóhaját2?
Mi jön az emberre, kemény, ki-ki harcú tél?
- Utalás Petőfi Sándor: Elfojtott könnyek c. versére.
- A Magyar Tudomány 2022. januári számában megjelent cikk címe.