Bura Henriett: Esőben

Szívem a lépteid ütemére dobbant, ott kint az udvarban,

Ahogy elsétáltál a tomboló zivatarban.

Néztem az esőcseppek táncát hosszú barna tincseiden, 

Majd rájöttem, elkövetkezendő életünkben, most utoljára kapod el a tekintetem.

Ketten, cigaretta a kézben, félve az esőtől,

Nyugodtan meséltél, amíg én szétszakadtam belülről.

Talán most vagyunk utoljára kettesben, 

Mégsem mondhatom el miért sírok oly régen, oly csendesen.

Összekúszott a két illat az orromban,

Majd szomorúan, hamis mosollyal, én is utánad indultam.

Éreztelek téged, az esőt, a parfümöd, a füstöt,

A szívem dühöngve ordította: „Szeretem őt!”

Aztán végleg eltűntél, csend, üresség lengett az utcán, 

Én pedig ott hevertem darabokban, az esőtől ázott járdán.