Bura Henriett: Esőben
Szívem a lépteid ütemére dobbant, ott kint az udvarban,
Ahogy elsétáltál a tomboló zivatarban.
Néztem az esőcseppek táncát hosszú barna tincseiden,
Majd rájöttem, elkövetkezendő életünkben, most utoljára kapod el a tekintetem.
Ketten, cigaretta a kézben, félve az esőtől,
Nyugodtan meséltél, amíg én szétszakadtam belülről.
Talán most vagyunk utoljára kettesben,
Mégsem mondhatom el miért sírok oly régen, oly csendesen.
Összekúszott a két illat az orromban,
Majd szomorúan, hamis mosollyal, én is utánad indultam.
Éreztelek téged, az esőt, a parfümöd, a füstöt,
A szívem dühöngve ordította: „Szeretem őt!”
Aztán végleg eltűntél, csend, üresség lengett az utcán,
Én pedig ott hevertem darabokban, az esőtől ázott járdán.