Művelődési
Központ
2022. augusztus 02.
A roma holokausztra emlékeztek

A Cigány Világszövetség 1972-es párizsi kongresszusának határozata alapján augusztus 2. lett a cigány holokauszt nemzetközi emléknapja. Ebből az alkalomból 2022. augusztus 2-án a Mezőberényi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat megemlékezést tartott a muzeális gyűjtemény udvarán, a tavaly novemberben felavatott emléktábla előtt.

A megjelenteket Horváth Róbert, a Mezőberényi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke köszöntötte. Elmondta, hogy Mezőberényben harmadik esztendeje emlékeznek meg a roma holokausztról.

 

Henger Péter, a Mezőberényi Helytörténeti és Tájvédelmi Egyesület elnöke megemlékező beszédében arról beszélt, a zsidó holokauszt mellett általában kevés szó esik arról, hogy egy másik közösséget, a cigányságot is érintette az embertelen cselekedetek sora a második világháború végén. Németországban 1942. december 16-án elrendelték az összegyűjtött, fekete háromszöggel megjelölt cigányok deportálását. Több tízezer emberre várt hajtóvadászat, agyonlövetés, táborokba elhurcolás. Auschwitz – Birkenauba 23 ezer romát deportáltak.

 

Henger Péter szólt arról, Magyarországon 1944 előtt a „cigánykérdés” föl sem vetődött, azt döntően nem faji, hanem társadalmi problémának tekintették. Szervezett deportálásokra az 1944. március 19-i német megszállás után került sor, első sorban a Dunántúli megyékből a komáromi Csillagerődbe. Nem ismeretlen viszont Békés megye történetében az 1944 október elejei dobozi mészárlás, melynek során a magyar katonai és csendőri erők 20 cigány gyereket, nőt és férfit elkülönítve, a dobozi temetőben kivégeztek. A jelenlegi adatok alapján nincs tudomásunk arról, hogy berényi romák is az áldozatok között lettek volna, de a visszaemlékezések szerint a rettegés közöttük is jelen volt a háború utolsó hónapjaiban.

GALÉRIA