Művelődési
Központ
2022. december 12.
Zsűrizték a pálinkákat

A II. Mezőberényi Pálinkaversenyre 35 párlatot neveztek a főzetők, egy évvel korábban ez a szám 24 volt. A legtöbb nevező több fajtával vállalta a megmérettetést. A hagyományosnak számító vegyes, szilva, körte, barack, cseresznye mellett neveztek őszibarack, aszú törköly és füge párlatot is.

A mintákat 2022. december 9-én az Orlai házban öttagú zsűri bírálta el: Békési Sándor a Békési Pálinka Zrt. kereskedelmi vezetője, Bokor Sándor vőfély, Csete Gyula néprajzos etnográfus, Tánczos Imre a Tópart Vendéglő és Panzió tulajdonosa, illetve Zolnai Róbert a Vadász Sörkert 14-es Pubfood üzemeltetője.

 

A rendezvény háziasszonyaként Túri Andrea igazgató köszöntötte a megjelenteket, illetve azokat is, akik az intézmény YouTube-csatornáján az egyenes adást követték.

 

A zsűri vizsgálta a párlat tisztaságát, gyümölcsösségét, ízét és az összbenyomás harmóniáját. A bírálók tíz kategóriában minősítették a pálinkákat. A kóstolást kevésbé karakteres alma párlattal kezdték, végül a vegyessel és a törköllyel fejezték be.

 

A pálinkaverseny eredményét 2022. december 16-án 16.30-kor az Orlai házban hirdetik ki, a győztesek ekkor vehetik át díjaikat.

GALÉRIA