Művelődési
Központ
2023. május 01.
Városi majális

A városi majális programja május elsején a ligetben Siklósi István polgármester köszöntőjével kezdődött, megköszönte a fellépők munkáját, a főzőcsapatok erőfeszítését.

A köszöntő után szlovák önkormányzat és az egyesületük, illetve a nyugdíjas klub májusfát állított. Ezzel egy időben kezdődött a retró főzőverseny. Összesen 24 munkahelyi, baráti társaság nevezett a versenyre, valamennyi csapat maga dönthette el, hogy mit főzzön.  A miccstől kezdve a halászlén keresztül az őzpörköltig sokféle étel készült.  A háromtagú zsűri: Marton Mihály, Tánczos Imre és Zolnai Róbert három szempont szerint bírálta el az eléje került produktumokat, figyelembe vette az ízharmóniát, a színt és az illatot, illetve az étel egyediségét, ötletességét.

A színpadi műsort a Mezőberényi Talentum Református Óvoda kezdte, őket a Malom Fitness és a Mezőberényi Városi Ifjúsági Fúvószenekar követte. Délben Tímár Zsolt mulatós műsorral szórakoztatta a közönséget. Ebéd után a Békés vármegyei futsal bajnokságban a Berényi Gyermek FC U 19 csapata megnyerte a küzdelmet, U 15 korosztályuk pedig a második helyen végzett. A két gárda tagjainak az érmeket Dankó Béla, az MLSZ elnökségi tagja adta át. Ezt Kató néni konyhája követte Ihos Józseffel és Balla Dávid Nahrin séffel, aki tavaly Luxemburgban megnyerte a Kulináris Világbajnokságot.  Míg Ihos humoros történeteket mesélt, a séf gömöri gujkát főzött, és azt a végén közönség meg is kóstolhatta.

A majálist a Maczkó Farm lovagoltatással, a Mezőberényi Íjász és Hagyományőrző Sportegyesület íjászattal, az óvónők kézművességgel színesítették.  A liget előtti részen tulajdonosaik veterán autókat és motorokat mutattak be, az Orlai ház a települési értéktár néhány darabjára hívta fel a figyelmet.

A program a főzőverseny eredményhirdetésével zárult. A főzőcsapatok versenyében a polgármesteri hivatal nyert, a „Nyald meg kanalam!” és a Ga-ba Team előtt.

GALÉRIA