Az Orlai Petrics Soma Könyvtár, Muzeális Gyűjtemény és Művelődési Központ (OPSKMM) 2019 után 2020-ban immár második alkalommal hirdette meg vers- és novellaíró pályázatát. Az év elején megjelent felhívásunkban 16. évüket betöltött Békés megyében élő irodalmi alkotóktól kértünk verseket, novellákat. A határidőig, 2020. március 20-ig mindkét kategóriában öt-öt szerző küldte el szövegeit.
A háromtagú zsűri: Körösi Mihály alpolgármester, irodalomtanár; Bancsi Árpád irodalomtanár és Molnár Lajos író, az intézmény szakembere előre egyeztetett szempontok szerint nézték át a szövegeket, és pontozással állapították meg a sorrendet.
A legjobb novellákat Molnár Katalin küldte be, a második helyen Molnár Mária Nadin végzett, azonos pontszámmal harmadik lett Horváth Jánosné és Oszlánszky Rita. A vers kategóriát Ronyecz Nikolett nyerte meg, második Andó István, harmadik pedig Hangya Lajosné lett.
Az intézmény az eredményhirdetést költészet napjára tervezte, de ez az elrendelt veszélyhelyzet meghiúsította. Így a zsűri szakmai véleményéről valamennyi pályázót írásban értesített, hogy ezzel is segítse további munkájukat, illetve jutalomkönyvet és oklevelet is postáztak számukra.