SCHMIDT LÍVIA

 

 

berényi képeim

/haiku csokor/

kisvárosi báj -
szívemhez nőtt utcákon
göndör szél kísér

*

vízbe hajló sás,
sirályvijjogás libben
a Hosszú-tavon

*

zsongó utcazaj
hajlik meg hűs ligetünk
tölgyei előtt

*

elnémul a táj
égzengésre csönd borul
Tücsökdomb felett

*

smaragdként ragyog
bús füzek koronája
a Körös vizén

*

Kettőskút mélyén -
fellegfüzérek hátán
bandukol a nap

*

hős dédapáink
kőbe vésett emléke
szívbemarkoló

*

összekarolva
három leányka őrzi
a barátságot

 

 Mezőberény

Mondd, földi őrized-e még

poros emlékeid között

a kisvárost, hol születtél?

Hol édesanyád fogta még kezed,

első lépteid e helyen tehetted.

Őrized-e az ifjú éveket,

s a japán-akácos rejtekén

meghúzódó játszóteret?

Hol a hinta nyikorogva messze repült,

gyermekkacaj a szélben táncra perdült.

Emlékszel a hópaplanos telekre,

mikor a nádszegélyes kis tavon

csúszkálhattunk önfeledve?

Csilingelt a csengettyű az igás nyakában,

pirospozsgás ember ült a lovasszánban.

Emlékszel az útra, mely odavezetett,

hol átívelt a karcsú híd

a Kettős-Körös felett?

Petőfi innen indult végzetes csatába,

bús füzek ágai intettek utána.

Őrized-e földi a pompás rózsakertet,

mely a város szívében

színesen díszelgett?

Keskeny útjain régimódi padok,

nyári éjen szálltak halkan a sóhajok.

Emlékszel a ligetben hűs fák tövére,

hol jártál te is százszor...

s a vadvirágos rétre?

Szélben a könnyű por is eltűnik tova,

rajtuk sóhajt őseink ezüstös lábnyoma.

Mondd, földi őrized-e még

kedves emlékeid között

a kisvárost, Mezőberényt?

Ne feledd: itt nőttél, tanultál, szerettél -

te e helyen igaz emberré lettél!