Hangya Lajosné

 

 

A gyógyító

 

Legjobb a tánc és a zene,

és az embernek meggyógyul a szíve.

A tánc „kinyitja” az embert,

a lélek elfelejti a sötét vermet.

Tér és idő kitágul,

és nem lesz az egyén elárvult.

A film, a tánc, a zene összetartozik,

és értünk is egymásba kapaszkodik.

Pereg a film egy jó zenével,

és találkozik a gondolataid mélyével.

Ez már összművészeti gondolkodás,

ha még tánc is van hozzá, kész a megoldás.

A tánc eszköztelen, és mégis mindent kifejez.

Napi örömet és boldogságot szerez.

Próbáld ki, és meglátod, másképp látod a világot!

Csodás a mozdulat-művészet,

hisz benne lüktet az élet.

Mindhalálig tánc és zene.

S elmúlik rosszkedved tőle.

 

 

A vetés

 

Varga betűt leírva lettem tanár,

Előtte jártam az élet iskoláját.

Megismertem az agráriumot,

lepörgettem sok kalendáriumot.

 

Tudom, a jó anyaföld a legjobb nevelő.

A mag napfényre és esőre megnő.

A gyermek is a tudásra, jó szóra szomjazik,

S ha megkapja, száz tőről sarjadzik.

S már csak nyesegetni kell,

Hogy a rossz a jótól váljon el.

És nevelve a gyermek tudja, mi az érték,

S hogy oda jussunk, nem földrajzi lépték.

A tanár legyen bölcs, kiszámítható, türelmes,

S minden diák legyen a szívének kedves.

A legpimaszabb „csimota” is valakinek a szemefénye.

Anya szülte, s mint tigris, harcol érte.

S a harc is úgy a jó, ha van benne mérték,

És a gyerek rájön, hogy ő itt az érték.

A siker nem marad el, EMBER lesz belőle,

Lesz célja, épít és tervez a jövőbe!

Ez a feladatunk, és ez nem kevés,

Áldozatos munkával nő meg a vetés!

                                              

 

Köszöntő

 

Köszöntünk szép Mezőberény,

Bennünk van az igaz remény

Újratelepítésednek 300. évfordulóján.

Fejlődőbb, szebb vagy, mint hajdanán.

És hisszük, megérdemelve megéred

a 600. ünnepet!

Csak azt sajnáljuk, akkor már nem

ünnepelhetünk Veled!

 

 

„Rögtönzések” József Attila nyomán

(Esőben……..)

 

Tavaszi esőben ázok fázok

tüsszögök, és jól megfázok

Lüktet a fejem, és fáj a torkom

Sajnos elég „lájtos” a kabátom.

Biciklin száguldok a „Lidl”-be

A hideg szél átfúj rajtam izibe.

Azért kerekezek, hogy legyen finom eleséged,

Mert én vagyok a hites feleséged.

„Esőben rügyező ágak közt,

Reszketek érted,

Náthulok érted!”

 

(Idézet J.A. 1928.)

 

 

Társaságban

 

Kéz a kézben osonunk fel a padlásra,

hogy vágyainkat kíváncsi szem ne lássa.

Ölelkeztünk, súgtunk-búgtunk,

Egymással jól elvoltunk.

 

Sötét van, nagyon félek,

gyújtsd meg a lámpát kérlek!

Bújj hozzám, ne láss rémeket,

észre vehetik idefenn a fényeket.

Te nem hallod, amit én hallok?

Vajon mi bújhat meg ott?

Repül, verdes és cincog

szívem a torkomban dobog.

Lehet, hogy nem vagyunk egyedül?

S atyád egy sarokból kiperdül.

Nem hiszem, ez valami más lehet,

Lessük meg, csak szorítsd a kezem.

A lámpa fényénél körbe tekintünk,

a gerendán több kis szürke jószág csüng.

Nézd! Ott kapaszkodik egy alvó társaság!

Békések, félni tőlük csacsiság.

Tudod, mik ezek?

Közönséges denevérek.

S ahogy ott csudálkozunk,

hogy szárnnyá nőtt a karjuk,

ultrahangot bocsájtanak ki.

Egy éles kiáltás hallatik,

Húsz denevér csapong felettünk.

Görcsbe rándul kezünk és szívünk.

Menekülnek….. mi is!