BAGOLYNÉ SZÜCS ANDREA

Mezőberény újratelepítése – ma már történelem

Nagyapa az ablakon át türelmetlenül leste mikor fordul be a kapun a fekete aprócska Ford Fiesta. A nagy távolság miatt ritka vendégnek számított a fia, menye és a pirospozsgás, életvidám unokája Pisti, de néha, amikor az idejük engedte több napra is eljöttek Mezőberénybe. Ünnepnek számítottak ezek a napok a két idős embernek, nagymama lelkesen takarított, megfőzte a fiatalok kedvenc ételeit, nagyapa pedig előkotorta a régi fa dobozból az egykori játékait, a kisvasutat, a társasjátékot, a labdát és a kártyát. Őrzött egy meghajlott, viseltes ólomkatonát is, amit csak azért nem dobott még ki, mert Pisti nagyon szerette azt játszani, hogy ő a homokvár tetején a várkapitány.

Aznap megenyhült a téli idő, a nap is sütött, erőlködve, de felmelegítette a ház falát, ahova ki van téve egy hőmérő. Nagyapa kiballagott és rápillantott.

– Nézd csak Ilonkám – kiáltotta be a konyha kitárt ablakán – 12 fok! Jön a tavasz! Ha itt lesz Pisti, elviszem magammal a kis fákhoz, amit a Petőfi utcán ültettek.

– Jó ötlet, és megmutathatod neki legalább a mi fánkat, tudod amit a legszebbnek választottunk

– Szép az mind… és fontos … -dünnyögte az öreg, majd beleszippantott a levegőbe a nyitott konyhaablak előtt - Kel már a kalács? Szólj ha sütöd…

– Nem kalács az Te, hanem Vízen kullogó, a Noémi kedvence. De lesz Berényi becsinált leves is, amit meg a mi fiunk kért. Mindenkinek az örömére.

– És Pisti mit kért?

– Ő palacsintát, mint mindig. De ő tudod, hogy mindent szeret.

Alig mondta ki nagymama a mondat végét már be is fordult nagy dudálással a kapun a fekete autó. Még le sem parkolt jóformán, amikor Pisti már tárta is ki az ajtót és ahogy volt egy szál vékony ingecskében rohant a nagyapja karjaiba.

– Elhoztam Neked nagyapa a bizonyítványomat. Színötös. Még az olvasás is, meg az írás, pedig azokat nem is szeretem.

– Na és a történelem? – kérdezte szigorú tekintettel Nagyapa

– Történelem majd csak ötödikben lesz, nem is tudom, hogy mi az, nevetett Pisti és már fenn volt a félig deres szilvafán, onnan integetett le, ezzel el is zavarta a madáretető mellől az odaszokott verebeket.

– Gyere le inkább, – szólt rá az apja – nagymama megfőzte az ebédet

– Nem akarok, éhes sem vagyok – kiáltotta Pisti

– Ha lejösz - kérlelte a nagyapja is, hogy segítsen a fiának – mutatok ebéd után valami érdekeset.

Pisti lekászálódott a fáról és az ebéd rendben zajlott. Mindenki élvezettel falta a régi, jól ismert ételeket, a messze földön híres mezőberényi ízeket.

Ebéd után mindenki megpihent, Pisti végre hajlandó volt felvenni a világosbarna prémes kabátját, sálat és sapkát és elindultak nagyapával a Petőfi utcára, ahol 2021 március hónapban 87 db kis fát ültettek. Mára már mind megizmosodott.

– Szép fák – állapította meg Pisti – de miért kellett ennyi új fát ültetni?

– Hogy szép legyen a város az ünnepre

 – Húsvétra?

– Ez talán a húsvétnál is nagyobb ünnep lesz – mondta nagyapa – Mezőberény újra telepítésének 300. évfordulóját ünnepeljük

– Hű, az régen lehetett. Te éltél már akkor nagyapa?

– Nem, dehogyis, az nagyon régen volt.

– Akkor honnan tudják az emberek, hogy mi történt akkor?

– Mert voltak, akik lejegyezték. Leírták. Sőt fényképek is készültek. De akkor még nem telefonnal fotóztak az emberek, hanem fényképezőgéppel.

– És mit írtak le az emberek. Mi történt akkor nagyapa?

– A törökök kivonulása után ez a vidék kietlen puszta volt és nem volt ott egy ember sem. Egyedül Békésen a szomszéd faluban találtak 10 embert. Tudod milyen az a kietlen puszta?

– Gondolom nem voltak ott sem házak, sem emberek, sem állatok, sem bocik.

– Meg kutyák sem gondolom, és nem sétálgatott senki az utcán, mint mi most a vasárnapi ebéd után. Vasárnapi ebéd sem volt. Mezőberény üres volt. és utána elkezdtek betelepülni ide az emberek, ami azt jelentette, hogy házat építettek, beköltöztek, kertet ültettek, állatokat vettek. Itt akartak élni. Ők voltak a mi őseink, régi rokonaink, akik már nagyon régen meghaltak. De mi tudjuk, hogy éltek, és dolgoztak. Voltak közöttük szlovákok, németek -tudod, akik másmilyen nyelven beszélnek, szlovákul, németül - és magyarok is. Voltak evangélikusok és reformátusok. Voltak gyerekek és felnőttek is köztük. Olyanok, mint Te meg én. Az volt bennük a közös, hogy itt akartak lakni, dolgozni, nem máshol. Megismerték és megszerették egymást.

– Ezek a régi emberek tanították meg az ő gyerekeiket arra, amit tudtak, azok meg az ő gyerekeiket?

– Pontosan! Nagyon jól látod. Például megtanították arra egymást hogyan kell megfőzni a mezőberényi becsinált levest, vagy a vízen kullogót, amit az anyukád annyira szeret. De nem csak azt, hanem más praktikus dolgokat, hogyan kell kerítést csinálni, állatokat etetni, kertet művelni. És voltak közöttük kifejezetten tehetséges emberek is, festőművészek, írók, zenészek, hímzők, mézeskalácskészítők, akikre büszkék voltak a többiek és az alkotásaikat megmutatták másoknak, vagy lejegyezték. Így van most meg nekünk sok mezőberényi alkotó festménye, verse, írása, zenéje, hogy mi is megismerjük és tovább hagyományozzuk az unokáinkra. Ha hazaérünk én meg is mutatom majd Neked Orlay Petrich Soma festményeit. Ő mezőberényi régen élt ember volt, kivételes tehetség. Van egy kedvenc képem: Petőfit ábrázolja, az volt rajta a régi tankönyvünkön, amikor én jártam iskolába.

– Te jártál iskolába nagyapa?

– Még szép!

– Történelmet is tanultál?

– Igen, de ma délután Te is, mert a történelem nem más, mint a régi emberek élete. Mezőberény újra telepítése is ma már történelem

De attól még nagyon érdekes – mondta Pisti és előre szaladt – Gyere nagyapa, mutass nekem képeket és verseket régi betelepült Mezőberényi tehetséges emberektől és fotókat róluk. Kíváncsi vagyok.