Kovács Máté: Tudatlanság: Szenvedés

Orlai, Zrínyi Ilona halála c. képére

Ő itt Zrínyi Ilona! - ugrott be Györgynek. Biztos vagyok benne! Tegnap töri órán feleltem és a személyfelismerős résznél fogalmam sem volt kit ábrázol a kép… Azóta persze megjegyeztem,hisz egyest kaptam. Kár azért a karóért. Bár a fizikatanárom mindig azt mondja, egy számítás, nem számítás, hát akkor egy egyes, hogy is lehetne egyes? Egy életre beleégett az arca az agyamba. De vajon mi a jelentése a képnek? Mit szeretne tudatni velünk a művész? Ahj bárcsak jobban megtanultam volna a történetét…  Várjunk csak! Mire néz ilyen csalódottan? Egy pajzsra boruló királynét néz vagy mit. Az a királynő a harcban elhunyt szerelmének a pajzsára borul rá? Festmény a festményben… Mégilyet… Marha jó, mint az álom az álomban, ahogy abban a izgalmas filmben volt. Mondjuk biztos érdekesebb volt, mint az unalmas történelem… Mi is volt a címe?... Ere…Ered.. Eredet! A vége elég csöpögős volt, bár ahogy látom, ez a kép se különb. 

Az ágyon fekve, takaróval beöntve, kettő jó nagy párnán fekszik. Nem semmi póz! Még én se szoktam így elhelyezkedni, amikor anyumnak szeretném beadni, hogy annyira rosszul vagyok, hogy iskolába se tudok menni. Na persze ehhez a töri feleléshez nem szokott semmi köze lenni… Nézzenek már oda, hát ki az a csóka? Egy udvarló? Emiatt kedvtelen Ilike. Hiányzik az Imike? Ahj, bombanőnek sem könnyű lenni, mikor hazád a bombák földje.

Oh Patria... Legfontosabb föld nékem egész életembe. Mily gyönyörű festmény ez ,  ahogy Magyarország ráborul szeretett nemzetére, anyaként átkarolva azt.  Mint a Kárpátok édes hazám ,úgy ölelném fiaim én is valaha.

Oh Virum Dolor…  Gyermekeim mégis anyátlan árvák maradtak. Oly nagy áldozat ez, bármikor rágondolok, szívem összeszorul. Árva Ferenc fiacskám, kit úgy szereték, most ki tudja hol raboskodék. Kezeibe akartam adni, amit lehetett volt, ehelyett remegő kezeimmel kilöktem azt is, ami volt néki. A sok elhalasztott idő, amit vele töltheték, ha nem nyomorít ily kegyetlen Fortuna, már nem pótolhatom be soha. Cserben hagyám magzatom. Miféle anya volnék, háttérbe szorítottam saját vérem. Fiamat áldozám fel, s magam, drága hon érted. Elvettem fiamtól azt, mi számomra legfontosabb.

 Oh Barbia… S most mindőnk hazánktul messze tájon, nem látok én már magyar földet soha. Nicomedia, te sarlatán föld, itt kell meghaljak? Legalább szeretett férjem Thökölyt el tudám kísérni számüzetésibe, Emlékezz majdan reám fiam Rákoczi,s virágoztasd fel e földet!

Pff… Bezzeg az én anyám… Ő csak dolgozik egész nap és amikor hazaér, még tőlem követel segítséget. Attól a gyerektől, aki az iskolába szorgalmasan tanul… Hát nem megérdemelt jutalom az a néhány röpke óra csézés? Milyen menő lenne már, ha Zrínyi volna az anyukám! Ezt a hárpiát még apa is elhagyta. A bratyóm, azt mondta, hogy apu azért iszik, mert te sírsz, de tuti anyám miatt van ez az egész héhó… Gondolom, hogy Rákoczinak jobb gyerekkora lehetett, mint nekem. A boltostól grátisz kapta a törökmézet, vagy mi is volt akkortájt a trendi. Óóó pár sportszeletet, hogy elfogadnék én a boltos Ica nénitől…

Gyerekek! – szólt Julianna tanárnő. Remélem mindenki megnézte és elgondolkodott a képen. Tudjátok, nagyon fontos, hogy mindent jól megnézzetek és kielemezzetek, hisz dolgozatot fogtok írni a mai múzeumlátogatásból. Most azonban tovább megyünk és a Pietának egy mását fogjuk megnézni.

Heh? Dolgozat? Már ebből is dolgozatot iratnak… Meg amúgy is, milyen Pieta? Mi köze ennek az egészhez? Szenvedés az egész…